Route 66

←← Nyitóoldal

 

“Amikor először látogattam Észak-Amerikába, megdöbbenve vettem észre, hogy nem voltak sorompók a vasúti átjárókban és védősövények a sínek mentén. Távoli vidékeken a síneket még gyalogútnak is használták. Amikor hangot adtam a megdöbbenésemnek, a következő választ kaptam: csak a hülye nem tudja, hogy a síneken 40 és 60 mérföld közötti sebességgel közlekednek a vonatok. Az is feltűnt, hogy semmi sem tilos, hanem egyszerűen csak “Not allowed”, tehát nem szabad, hiszen az embert a legudvariasabban kérték, hogy “Please, don’t…”. Ezek és hasonló benyomásaim abban a felismerésemben sűrűsödtek össze, hogy az amerikai közéletben az intelligenciára apellálnak és azt várják el; Európában ellenben a butaságra alapoznak. Amerika az értelmet követeli meg és támogatja, Európa pedig hátranéz, hogy lépést tartanak-e a buták is. Sőt, még rosszabb a helyzet: az európai kontinens gonoszságot feltételez, s ezért kiáltja mindenkinek a parancsoló és tolakodó Tilos!-t, míg Amerika a jó szándékhoz fordul.”
Carl Gustav Jung

 
 
Jung a múlt század első felében járt Amerikában. Az akkori megállapításai elég lesújtóak. Vajon helytállóak ma is a megfigyelései? Ilyenek vagyunk mi, európaiak? Ki-ki hogyan látja. Az idézetet érdekességként szúrtam be. Jung óta jócskán megnőtt a közúti és vasúti forgalom és főleg kisvárosokban láttunk bőven sorompót, de településeken kívül eső vasúti kereszteződések esetében csak keveset. A törvények és szabályok megszegését elég szigorúan büntetik errefelé. Nem mondom, hogy haslövéssel, 🙂 mert annak a módszernek lejárt az ideje, de a büntitételek elég méretesek. Azt hiszem az átlagember itt a törvényt nagyon is tiszteletben tartja.

Will Rogers (1879-1935), Oklahoma kedvenc fia a Cherokee Indian Territory egyik ranch-án született Claremore és Oologah között. Foglalkozása: cowboy, filozófus, profi szórakoztató, emberbarát világutazó, humorista, író-újságíró, hűséges demokrata. Első útja a 66-os úton vezetett végig (Will Rogers Highway-ként is jegyzett), mely elvitte a karrierig és honfitársai szívéig. 1935. augusztus 15-én az alaszkai Point Barrow, AK közelében repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett.
 
 

A 66-os út története – The Main Street of America
 

A kezdet Noha a vállalkozókat Syrus Avery-t (Tulsa, Oklahoma) és John Woodruff-ot (Springfield, Missouri) illeti a legnagyobb elismerés az elképzelést és megvalósítást illetően, a Chicago és Los Angeles közötti transzkontinentális út megvalósításáért végzett erőfeszítésük csak akkor hozott eredményt, amikor álmuk találkozott az autóút- és közútfejlesztés nemzeti programjával. Közúti szabályozás 1916-tól létezett az Államokban, módosításokkal 1921-től. Azonban átfogó, országos úthálózat fejlesztését szolgáló kongresszusi határozatot és tervet csak 1925-ben fogadtak el. Az akkori kelet-nyugati utak számozási rendjének megfelelően legelőször a US Highway 60-as jelölést kapta a 66-os út, de több állam pl. Kentucky is tiltakozott ez ellen, mert területét nem érintette az útterv noha a számozás alapján logikusan érintenie kellett volna. Később kaptak 60-as utat.  🙂 A 60-ast tehát lecserélték 62-re majd a könnyebb megjegyezhetőség érdekében 1926. november 21-edikén jóváhagyták a 66-os jelölést. Így a 66-os út Chicago és Los Angeles között a legfontosabb közúti artériájává vált Amerikának. A tervezők célja az volt, hogy az addig elszigetelt vidéki és kisebb városi közösségeket bekapcsolják az államközi közlekedésbe. Ez korábban elérhetetlen volt az ott lakóknak. A 66-os út születési helye a Missouri állambeli Springfield, születésnapja pedig 1926. április 30.

Felújított Route 66 Santa Rosa után, Új-Mexikó

A fejlődés évei A 66-os út megépítését a gyorsan változó Amerika és annak rohamosan szaporodó igényei tették szükségessé. A korabeli Lincoln és Dixi utakkal ellentétben a 66-os nem követte a hagyományos, lineáris nyomvonalat. Átlója természetesen kapcsolódik 100, túlnyomóan vidéki településhez, lehetővé téve a farmereknek, hogy terményeiket elszállíthassák, megteremtve ezzel azok újraelosztását. Az átlós konfiguráció különösen jól jött az 1930-tól felfutó közúti áruszállításnak, amely így a vasút komoly riválisává vált. A Chicagót és a Csendes-óceánt összekötő 66-os út egy szakasza a Nagy Síkságon (Great Plains) ill. a Prérin át vezet és nyugat felé haladva, szinte észrevétlenül emelkedik. Ez a Midwest (Középnyugat). A szintkülönbség jelentős, kb. 1500-2000 m is lehet. A kelet-nyugati irányú, de északon futó utakkal szemben a relatív sík terep és a melegebb éghajlat mindenképpen jól jött a teheratóvezetők számára. Azért a vasútnak még ma is 30% részesedése van a teherszállításban (szén, gépjármű, konzervárú, épületfa, vegyiárú). A 66-os út állandó kísérője a mellette haladó vasútvonal.
A Nagy Gazdasági Világválság és a II. Világháború John Steinbeck 1939-ben írt “Érik a gyümölcs” c., akkor újszerű társadalmi témájú klasszikusában a 66-os utat Anyaút-nak (Mother Road) nevezte, ami beépülve az amerikaiak tudatába szintén hozzájárult a 66-os út halhatatlanságához. A 30-as évek közepétől becslések szerint 210.000 kétségbeesett ember szedte a sátorfáját, ha maradt nekik valami, és vándorolt Kalifornia felé a Dust Bowl több évig tartó pusztítása elöl. Ez a természeti jelenség, amelynek során hatalmas porviharok keletkeztek, jelentős károkat okozott az Egyesült Államok és Kanada prérijeinek ökológiájában és gazdaságában. A jelenséget a nem megfelelő mezőgazdasági módszerek, mint a mélyszántás alkalmazása és a komoly szárazság idézte elő. A megeröltető, viszontagságokkal teli út tapasztalatait generációknak adták tovább később a vándorlók, megfogalmazva a gondolatot, hogy a 66-os út számukra a “Lehetőség Útja” volt. Fotók/Videók a Nagy Gazdasági Világválság és a Dust Bowl idejéből (1929-1933-1940) 1933-tól munkanélküliek és fiatal munkások jöttek ezerszám szerte az államokból, hogy teljes hosszában leburkolják a 66-os utat. A hatalmas munka eredményeként végül 1938-ban jelentették be hivatalosan, hogy a szilárd útburkolat elkészült Los Angelesig. 8 államon át 3940 km hosszban. A 66-os út befejezésével Amerika a II. Világháború előszobájában találta magát. A háború alatt ismét nagy elvándorlás indult nyugat felé, mivel a hadiipar jelentős része Kaliforniában volt. A már népszerűvé vált 66-os út most hadiút is lett. Katonai felszereléseket szállító konvojok, katonákkal teli teherautók dübörögtek a 66-os burkolatán. Pl. a missouri-i Fort Leonard erőd közelében elhaladó útszakaszt rövid idő alatt kétsávossá építették a megnövekedett forgalom gyorsítása érdekében. 1941 és 1945 között az USA, addigi történelmének legnagyob civil munkaerő-mozgósítása zajlott le, melyhez nagy segítséget nyújtott a 66-os út. A kaliforniai San Diego-körzet területén a kormány 70 milliárd dolláros tőkeberuházást hajtott végre, garantálva ezzel új iparágak létrejöttét és több ezer polgári munkahelyet.
A háború utáni évek A háborút követően az amerikaiak mozgékonyabbak lettek, mint addig valaha. Több ezer katona, tengerész, pilóta, akik Kaliforniában, Arizónában, Új-Mexikóban, Oklahomában és Texasban kaptak kiképzést, hagyták el Chicagót, New Yorkot és Bostont, ahol bizony kemények a telek, és költöztek a barbecue-kultúrába azaz a melegebb délnyugatra, nyugatra. A költözésben ismét a 66-os út kapott szerepet. Az 1946-ban megjelent Nat King Cole előadásában népszerűvé vált dal címe az “Élvezd a 66-os utat” mai napig használt szólás a 66-os úton utazó autósok és motorosok körében. GET YOUR KICKS ON ROUTE 66  Ahogy a háború alatt a környékbelieknek már korai gazdasági sikereket hozott az út, úgy a háborút követően még inkább felgyorsult ez a folyamat. Szinte azonnal fellendült a turisztikai ágazat. A helyi lakosok, vállalkozók azonnal felismerték, hogy még a legszegényebb utazónak is szüksége van szállásra, ennivalóra és persze üzemanyagra. Szállodák, motelek, benzinkutak, autószervizek, éttermek, kávézók, üzletek épültek az út mentén. Hasonlóan a 30-as évekbeli New Deal -program foglalkoztatásban elért eredményeihez, a 66-os út mentén és szűkebb vonzáskörzetében is lehetőség nyílt egy tartós gazdasági fellendülésre. Azonban a háború alatti túlzott teherautó-forgalom és a fejlődő autóipar jócskán nyomott hagyott az úton. A burkolat keskennyé kopott és a 66-os úton lecsökkent az áteresztőképesség, az általános útviszonyok igen rosszá váltak. Az 50-es évek közepén Dwight D. Eisenhower elnök indítványozta az osztottpályás államközi utak megépítését. Ennek eredményeként 1956. június 26-odikán elfogadta a Kongresszus a szövetségi támogatású autópálya-törvényt (Federal-Aid Highway Act 1956), melyet az elnök június 29-edikén írt alá. A 30 milliárd dolláros beruházás közel 65.000 km! hosszú autópálya építését vette tervbe, mely projekt az USA történetének addigi legnagyobb állami beruházása volt. Míg erre Eisenhover legjelentősebb elnöki teljesítményeként emlékeznek, addig a 66-os út kudarcra lett ítélve és vonzáskörzete számára drámai változást hozott az autópályák megépítése. Kudarc vagy nem kudarc, a 60-as évek újgenerációs utazóinak számos érdekességgel, látványossággal és jellegzetes tereptárgyakkal szolgált a 66-os út. A Route 66 c. TV-sorozattal pedig mindenki “vezethetett” az úton Amerika-szerte. A nagy érdeklődés ellenére azonban 1970-re a 66-os út minden eredeti szakaszát elkerülte a modern 40-es és 44-es államközi autópálya. 1984-ben az utolsó szakasz is, az arizónai Williams is megadta magát. 1985. június 27-edikével végleg “leszerelték” az utat. Az új térképek, ritka kivétellel, és útjelző táblák nem jelölték többé a 66-os utat. Az autópályák hivatalos útjelző táblái csak nagyritkán jeleznek 1-1 kijáratot a 66-os útra. A legtöbb államban kicsi kék vagy barna “Historic Route 66” táblák vannak kitéve, többnyire a városokon belül átvezető business-utakon (a városokba bevezető, azokon átmenő majd az államközi útra visszavezető azonos számú út). Nyilvánvaló, hogy a 66-os útvonala ma nem az ami volt a múltban. A hangok, a látvány naponta változik. Sok régi, elhagyatott kisváros, farm, motel és benzinkút van a mai 66-os út mentén, de ott vannak az új vállalkozások, múzeumok, old timer autó- és motorlerakatok, ajándékboltok, a háborúból hazahozott és kiállított tankok, a Mother Road megannyi emlékezete. Jól teszed, ha sokat fényképezel, mert ami ma itt van, az holnapra eltűnhet. A 8 államban működő Route 66 Történelmi Szövetség és a helyi közösségek igyekeznek megőrizni a korabeli képet. Ez nem könnyű, mert az új autópályák megépülésével számos település szabályosan elnéptelenedett, miután megszűnt az átmenő forgalom.
 
 

A Ribbon Road egy utolsó, 9 láb (2,75 m) széles, még eredeti állapotú Route 66 szakasz Miami és Afton között, Oklahomában. Ez volt a valamikori Oklahoma State Highway #7, mely már a 66-os út előtt, 1922-ben készen volt.

 
 
Országúti építészet A 66-os út bővelkedett a jellegzetes, túrisztikai célokat szolgáló létesítményekben. Az utazó amerikaiak már nem szállodákban aludtak, hanem az útonlévőket rendkívül praktikusan kiszolgáló motelekben vagy a helyiek által kínált autós kempingekben. A “táborvezetők” – akik néha más államokból valók voltak – vizet, tüzifát, vízöblítéses WC-t, zuhanyozót és mosodát biztosítottak plussz térítés nélkül. Az első években regionális fejlesztésű benzinkútak prototipusát szerelték fel, majd hamarosan elfogadták az egész országra vonatkozó formát és megjelenést. Persze, a töltőállomások épületeit az üzemeltető olajtársaságra jellemző külsővel csilibilizték fel. Formailag egy nagyon egyszerű kép alakult ki: egy épület, előtte egy vagy két töltőszivattyú, majd ehhez jött később egy kis javító egység és gumiabroncs-üzlet. A korabeli 66-os út kútjainak legismertebb üzemeltetői a Soulsby’s Shell, Illinois; Bob Audettes, New Mexico és a Tower Fina állomások Shamrock-ban, Texas. Külön figyelmet érdemelnek az útmenti neonreklámok azaz a motel- és étterem-sign-ok. Sajnos jelentős részüket birtokba vette az enyészet. Amúgy a neonreklám-biznisz hatalmas iparág az USA-ban. A 66-os úton haladva találkozhatsz elnéptelenedett településekkel, elhagyott farmokkal és életteli, megújult kisvárosokkal is. A táj és a növényzet folyamatosan változik. Kezdetben zöldellő lankák, kukoricatáblák, majd magasfüvű síkságok, aztán a végtelen préri nyugalma (4 napig poroszkáltunk át rajta), majd az óvatosságra intő sivatag titokzatossága, később a Sziklás-hegység déli lejtőin kanyargó hegyi utakat szegélyező fenyvesek és végül Kalifornia termékeny völgyei. Kb. ez a sorrend.
A 66-os út reneszánsza Nem sokkal a hivatalos “leszerelés”-t követően már a 80-as évek végén különböző egyesületek, helyi csoportok és szövetségek alakultak a 66-os út emlékezetére. Az első “Historic Route 66” jelzést ismét a missouri-i Springfield városa helyezte ki, mely várost több mint 60 évvel korábban az út születési helyének jelöltek meg. Ettől kezdve megállíthatatlanná vált az igyekezet az út újraélesztésére. Egymás után kerültek ki a táblák, felfestések. A 90-es években az út számos szakasza bekerült a Történelmi Helyek Nemzeti Nyilvántartása regiszterbe. 1999-ben Bill Clinton, akkori elnök, 10 millió dolláros hozzájárulást írt alá a 66-os út mentén található épületek, tereptárgyak és egyéb, az útra jellemző és a régi időket idéző emlékhelyek felújítására és helyreállítására. A hazai utazók és külföldi túristák érdeklődése egyre nőtt és mostanra évente több mint 200.000 utazó rója a 66-os út hosszabb-rövidebb szakaszait. Van köztük magányos farkas és vannak, akik csapatban jönnek. Ám nem minden gond nélkül, mert az út már “aktív” korában is kesze-kusza volt, egyes szakaszai pedig szinte járhatatlanná váltak. A feliratok sem megfelelőek, néha teljesen következetlenek a táblák, főleg a városokon belül. Összességében azonban elmondható, hogy a 66-os 90%-a teljesen fel van újítva és biztonságos. Őrült száguldozókkal sehol sem találkoztunk. A jelenlegi, Chicago és Los Angeles közötti, a 66-os utat kiváltó államközi nem fizetős! utak keletről nyugatra a következők: US I-55, I-44, I-40, I-25, I-15, I-10. Ezek hol jobbról, hol balról futnak az öreg 66-os út mellett. Néha eltávolodnak, néha közvetlenül a 66-os mellett haladnak. Sőt, vannak olyan szakaszok is, ahol az erdeti nyomvonalat megtartva építették meg az új utat. Megengedett max. sebesség a felsorolt utakon 70 és 75 mérföld (115-130 km/h államtól függően), a 66-oson egységesen 55 mérföld (90 km/h). Pl. az US I-40-es út egy kelet-nyugati 4190 km hosszú autópálya és csak egy szakaszon “fedi” a 66-os utat. Amikor a 80-as évek végén teljes hosszában elkészült, akkor Charles Kuralt, a CBS News újságírója a következőt mondta. “Hála az államközi autópálya-rendszernek, most már parttól partig tudunk közlekedni anélkül, hogy látnánk valamit.” 🙂 Tehát érdemes minél többet menni a 66-oson, hogy minél többet lássunk. Bár, aki folyamatosan az eredeti úton szeretne haladni, annak fel van adva a lecke. Fanningban, MO vettünk egy nagyon klassz laminált 66-os térképet, amin párhuzamosan jelölve van az új és a régi útvonal. Az eredeti 66-os útnak is voltak kitérő vagy mellékvonalai lásd Miami, MO a mellékelt képen. Olyan szakasz is van ami zsákutcában ér véget. Azért annyira nem gázos a dolog, mert ha a 66-oson megnézendő nevezetes helyeket, kisvárosokat előre bejelöljük a navigációs rendszerünkben, akkor meg tudunk maradni az úton. 🙂
Flag Credit: Free Gifs-Animations-Clipart

←← Nyitóoldal