←←Indiánok
A valamikori Cherokee Indián Nemzet (az 1540. évi De Soto expedíciót követő járványok után kb. mindössze 25.000 ember) hatalmas, 350.000 km2 (8 mai állam) földet birtokolt 1540 és 1838 között. Hellyel-közzel békésen éltek, és megadták a fehér embernek is a jogot, hogy jöjjön és békében éljen. A cherokeek a 19. sz. elején már nem nomád “vademberek” voltak. Számos európai szokást átvettek, mint pl. a cherokee nők köntösszerű viselete. Utakat, iskolákat és templomokat építettek, rönkházakban éltek, reprezentációs kormányzati rendszerük volt, gazdálkodók és szarvasmarhatenyésztők voltak. Létezett cherokee ABC is, a “Talking Leaves” (Beszélő Falevelek), mely az ezüstkovács Sequoyah által jött létre. A Cherokee Phoenix hírlap 1828 óta napjainkig létezik úgy nyomtatott, mint netverzióban. Nem csak angol, hanem őslakos nyelven is megjelenik.
1790 és 1830 között Georgia állam lakossága a hatszorosára nőtt. 1825-re a telepesek nyugati irányú terjeszkedése, az indián földek elfoglalása mind a cherokee-kat, mind a creek indiánokat a nyugati határszélre szorította. Az 1827-es Indian Springs szerződés értelmében a creek-ek teljesen eltűntek az állam területéről. Amikor 1829-ben Hernando De Soto aranyat talált és Georgiában is beindult az aranyláz, a cherokeek sorsa megpecsételődött, földjük végérvényesen veszélybe került. 1684-től 1835-ig több mint harminc szerződést kötöttek az Egyesült Államok kormányával, mely által területük fokozatosan csökkent. 1830-ban a kongresszus elfogadta az indián áttelepítési törvényt. Sok amerikai ellenezte a törvényt, köztük Davy Crockett tennessee-i képviselővel az élen, így Jackson elnök gyorsan aláírta a törvényjavaslatot. A cherokeek fellebbeztek és 1832-ben az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága (John Marshall főbíró), a Cherokee Nemzet szuverenitására hivatkozva, érvénytelenítette az áttelepítési törvényeket. Ez azt jelentette, hogy a Cherokee Nemzetnek szerződésben kell vállalnia a költözést, majd a szerződést a szenátusnak meg kell erősítenie. Ekkor a cherokeek már elég megosztottak és csüggedtek voltak. A “Nem sokat tudok a történelemről” (I Don’t Know Much About History) c. könyvében Kenneth C. Davis így ír: “Hollywood azt a képzetet hagyta ránk, hogy az indián háborúk az 1800-as évek végén az Öreg Vadnyugaton dúltak és ez volt a leegyszerűsített “indián és a cowboy” történetek korszaka. A valóságban erre az időre már minden véget ért: az indiánok sorsa beteljesedett, alárendelésük befejeződött, számuk megtizedelődött. A gyilkolás, a rabszolgaság, a földek elvétele az európaiak érkezésével kezdődött. Ám a mélypont talán az volt, amikor mindez Andrew Jackson elnökségekor szövetségi szintű politikává vált.”
1825-ben a georgiai Új Echota lett a Cherokee Nemzet fővárosa. Itt volt a független indián nemzet kormányzati központja, amely terület egykor a mai Észak-Georgia és a délkeleti államok négy részét fedte le. John Ross volt a Cherokee Nemzet első és tisztjét máig a leghosszabb ideig betöltő választott vezetője 1828-tól haláláig, 1866-ig. A misszionáriusok, R. J. Miegs (az indián ügynök) és a törzsi tanács között tartotta a kapcsolatot. Ross csak egynyolcad rész volt cherokee, de egy nagyon kiemelkedő, jól képzett ember volt, aki szerette népét. Major Ridge, másnéven Pathkiller II (1771-1839), volt a másik személy, aki fontos szerepet játszott a Cherokee Nemzet életében. Ő volt az első cherokee rendőrség, a Lighthorse Patrol vezetője, és hét évig szolgált Ross vezető tanácsadójaként ill. törvényalkotóként. Major Ridge küzdött, hogy alkalmazkodjon a fehér ember kultúrájához, de továbbra is meg akarta őrizni indián örökségét. 1832-ben Georgia a földlottó révén, már nem először (1827), ismét földet szerzett, és újabb cherokee-földterület került az amerikaiak tulajdonába, akik be is költöztek a területre. A Cherokee Nemzet két részre szakadt. John Ross vezette a nagyobb csoportot az eltávolítás ellen, míg Ridge őrnagy és fia, John Ridge valamint Elias Boudinot (cherokee nevén Stand Watie, a főtanács tagja, törzsi újságíró), támogatta azt. Egy mindössze 500 fős kis csoport állt mögötte. Ők az országból való kivonulást támogatták. Major Ridge és támogatói 1835. december 29-én 5 millió dollárért cserébe, aláírták az Új Echota Szerződést. Az amerikai kormány teljes mértékben tisztában volt azzal, hogy Ridge őrnagy a kisebbséget képviseli, de érvényesítette a szerződést. Ez volt az a jogi dokumentum, amire Jackson elnöknek szüksége volt és a törvényt (Indian Removal Act) gyorsan “keresztül is verte” a Szenátuson. Ross és követői elvesztették a csatát. Még a Junaluska vezető is, aki Jackson elnök, ma úgy mondanánk, személyi testőre volt, megpróbált beavatkozni és beszélni az elnökkel. Azonban Jackson hűvösen és közömbösen kijelentette: “a cherokee-k sorsát lezárták – nem tehetek semmit.” A szerződés aláírása után a Ridge család és több más cherokee azonnal új otthonába költözött Oklahomában. Major Ridge kijelentette: “Aláírtam a halálos ítéletemet.” Tudta, hogy a cselekedetét halállal büntethetik majd, mivel nem működött együtt a törzsi tanáccsal. Végül, a Könnyek Ösvénye eseményeinek végén, Ridge-t és híveit a Cherokee Nemzet árulójának nyilvánították és 1839. júniusában, Honey Creek-i ültetvényéről útban a városba, megtámadták és kivégezték. Támadóit soha nem azonosították hivatalosan, így nem is vádolták meg őket. Ross tovább harcolt az áttelepítés ellen, sikertelenül. A cherokeek egy része maradni akart ill. a “hadi ösvény” mellett döntött azaz harcolni akart. Végül az első, kisebb csoport 1838. május 25-én, majd a nagyobb október 18-án, a hadsereg kíséretével elindult az 1950 km-es! úton. Több mint 600 kocsin, gőzösön és csónakhajón, 20.000 cherokee kelt útra földön és vizen. Magukkal vittek 2000 fekete rabszolgát is. Az utazás 1839. március 26-án ért véget. Winfield Scott amerikai tábornok elrendelte, hogy a kísérő csapatok emberséggel viselkedjenek a cherokeekkal és ne alkalmazzanak semmilyen erőszakos korlátozást vagy kényszert. Ez nem igazán valósult meg. Korra, nemre tekintet nélkül, személyenként meghatározott mennyiségű húst, lisztet vagy kukoricát adtak nekik az útra. Akik nem akarták elhagyni otthonaikat, azokat a georgiai gárda kényszerítette távozásra. A cherokee javakat, élelmiszert stb. a helyi telepeseknek adták el. Szinte alig hagytak időt számukra, hogy felkészüljenek az útra. A kb. 6 hónapig tartó út során a cherokee nőket és gyerekeket megerőszakolták. Az új föld a Mississippitől nyugatra eső, a mai Oklahoma területe volt, melyet Indian Territory-nak neveztek el. A durva időjárási viszonyok, a kolera, az egyéb betegségek, az esőzések és a törött szívek miatt több mint 4000-6000 cherokee halt meg az 1838-39-es év telén a Könnyek Ösvényén (ahogy ők mondják: az ösvényen, ahol sírtak (cherokee nyelven: Nunna daul Tsuny)).
Az áttelepítések az Öt Civilizált Törzs mindegyikét érintette nem csak a cherokeekat. 1831 és 1842 között 60.000 indián került át az Államok által kijelölt Indian Territory területére, a Mississippi nyugati oldalára. A “költözés” ideje alatt közel 11.000 indián pusztult el, többségük a járványok okozta betegségekben ill a II. Seminol háborúban. Mindössze 9.000-en maradtak a régi földjükön délkeleten.
Referenciák
US Nemzeti Parkok NPS.gov
Trail of Tears/Könnyek Ösvénye history.com
Trail of Tears/Könnyek Ösvénye NDLA
Miért van eltűnőben az amerikai musztáng? americanwildhorsecampaign.org
Kemény igazság a Vadnyugat lovaival kapcsolatban Land & Livestock International, Inc.
Vadlovak-Ellentmondások NatGeo
Mustang Problem/Mustang-gondok Science Friday
|
←←Indiánok |
USA Utazás Nyitólap 