Calico Ghost Town, CA

←←Nyitóoldal


 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Songs: Stairway to Heaven/Led Zeppelin, Blaze of Glory/Jon Bon Jovi
DISCLAIMER: THE SONG USED IN THIS VIDEO BELONGS TO THE RESPECTFUL OWNERS. NO COPYRIGHT INFRINGEMENT INTENDED

Songs: Old Time Fiddle Tune, Amazing Fiddler, Medieval Ghost, Old Fiddle/Moron Brothers
DISCLAIMER: THE SONG USED IN THIS VIDEO BELONGS TO THE RESPECTFUL OWNERS. NO COPYRIGHT INFRINGEMENT INTENDED

CLICK Ivanpah, CA SOLAR ELECTRIC SYSTEM 3D TOUR (Tükrös, naptornyos erőműrendszer) Adatok: névleges teljesítmény 396 MW, 300.000 db forgatható “Heliostate” tükör (garázskapu nagyságúak), 3 db 140 m magas naptorony, közel 1000 °C-os hőmérsékletű a nyalábolt fénysugár, felületigény: 16 km².
Elhagytuk Las Vegast. Calico felé a US-15-ös úton Primm-ben, pont Nevada/Kalifornia határán megláttunk a pusztában egy hatalmas kaszinót, plussz szállodát. E kettő általában együtt jár. Nem sokkal utána a másik oldalon egy óriási rehabközpont mellett mentünk el… mitagadás, ideális közelség a játékbetegek részére. 🙂 Aztán elhaladtunk az Ivanpah tükrös solartelep mellett. (bővebben a Barstow részben) A San Bernardino megyei Calico -hoz, a valamikori ezüstbányához, egy 5 km-es bekötőút vezet. Ezüst már nincs, de várakozáson felül, egy eredeti állapotára visszaállított városka fogadott minket, persze lakók nélkül viszont visszajáró szellemekkel. Az 1881-ben megnyitott bánya adta a legtöbb ezüstöt Kaliforniában, közel $86 millió értékben. Mivel egy idő után leesett az ezüst ára, 12 év múltával bezárták a több mint 500 tárnát. Calico-t elhagyták a lakói és így vált szellemvárossá. Kísértő szellemei közül a legismertebb Lucy Bell King Lane, a hölgy, aki életének több mint 70 évét töltötte a városban. Férje halála után is itt maradt és 1963-ban, 93 éves korában halt meg. Calicoban temették el, de a Lane házba máig visszajár… A legfurcsább szellemtörténet egy angol turistapárral esett meg, akik látogatásuk során hosszabb időt töltöttek el egy korabeli ruhába öltözött hölggyel, aki a városi személyzethez tartozott. A hölgy Calico utolsó tanítónőjeként mutatkozott be nekik. Induláskor a pár lefényképezte az “önjelölt” tanítónőt. Hazatértükkor azonban nem láttak senkit a képen. Az utolsó tanítónő Calicoban Margaret Olivier volt, aki 1932-ben halt meg. Később az angol pár megtudta, hogy a látogatásuk napján a személyzet egyetlen tagja sem dolgozott korabeli ruhában Calicoban. Kevésbé hideglelős története van Calico másik lakójának Dorsey-nak, a postahordó border collie-nak. Egy tornácon fekvő sérült lábú, éhes kutyusra 1883-ban a postamester Jim Stacy talált rá. Stacy magához vette a kutyát, aki hűséges társa lett a munkájában is. Olyannyira, hogy Dorsey egy idő után nem csak a bányába “kézbesített”, hanem a közeli Bismarckba is és nem csak leveleket, de csomagokat is. Évekkel később megkeresték Stacy-t, hogy adja el Dorsey-t $500-ért, ami akkor elég tekintélyes összeg volt. Stacy válasza ez volt “Inkább eladnám az egyik unokámat, mint Dorsey-t”. Állítólag Dorsey is visszajár Calicoba, mert néha látni vélik elsuhanni a régi postahivatal mellett.
Flag Credit: Free Gifs-Animations-Clipart
 

 
 

←←Nyitóoldal

Hírdetés

Oatman/Sitgreaves Pass, AZ

←←Nyitóoldal


 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Soundtrack: The Good, the Bad and the Ugly (1966)/Ennio Morricone
DISCLAIMER: THE SONG USED IN THIS VIDEO BELONGS TO THE RESPECTFUL OWNERS. NO COPYRIGHT INFRINGEMENT INTENDED

Soundtrack: Dances With Wolves (1990)/John Barry
DISCLAIMER: THE SONG USED IN THIS VIDEO BELONGS TO THE RESPECTFUL OWNERS. NO COPYRIGHT INFRINGEMENT INTENDED

 
img_arizonaflag Arizona, a kaktuszok és kanyonok földje…, mert eddig elfelejtettem megírni. 🙂 Letértünk az I-40-ről (ez a szakasz csak a 80-as évek közepétől létezik) és az Old Route 66-on, Kingmantól a hajmeresztő Sitgreaves Pass-on (1093 m) átkelve elértünk Oatman -ba, mely a Mohave megyei Fekete Hegyekben található élő szellemváros. Azért szellem, mert csak kb. 100 állandó lakosa van, a többiek feljárnak a városba kiszolgálni a látogatókat és a vadszamarakat, melyek lejárnak Oatman-be a hegyekből kajálni. Az út csodálatos és a motoros “road killer”-eknek igazi csemege. 🙂 A Sitgreaves Pass vonalán, melyet Gold Road-nak is hívnak, egy helyen még mindig folyik a bányászat. Imádnak bányászni, ez valami mágikus vonzalom és az ellenállhatatlan vágy az arany és egyéb kincsek megszerzésére.  🙂 Igen megörültem, amikor láttam, hogy az út tűrhető állapotban van. Úgy gondoltam, hogy majd itt eldöntjük, hogy bevállaljuk-e vagy nem látjuk Oatmant, mert rémes képeket láttam róla a neten. Koszorúk, keresztfák és a mélyben pihenő autóroncsok az út mentén. Ráadásul, mivel kelet felől mentünk fel, a külső sávban autóztunk… Szerencsére az Oatman-ból nyugat felé, Needles-be levezető út “majdnem” egyenes és klasszul belátható. Sitgreaves Pass-t Lorenzo Sitgreaves kapitány emlékére nevezték el, aki az 1851-es topográfiai mérnökexpedíciót vezette. Oatman-ban, a volt bányavárosban, 1915-ben két talajkutató becsülte meg a 10 millió dolláros aranykészletet. A lakosság száma 1 év alatt 3500-ra nőtt, később 10.000 lett. 1921-ben leégett a város, de az 1902-ben épült Hotel Oatman megmenekült és ma is a legfontosabb épülete a városnak. Többek között azért is, mert Mohave megye legrégebbi kétszintes, vályogszerkezetes épülete továbbá, mert Clark Gable és Carol Lombart, a két hollywoodi csillag itt töltötte mézesheteit 1939 márciusában. Lakosztályuk, “frozen in time” (befagyva az időben), megnézhető a szállodában. Gable-nek annyira megtetszett Oatman, hogy később is visszajárt a városba pókerezni a bányászokkal. 1941-ben szövetségi rendelkezésre leállították az aranykitermelést és bezárták a bányát, mert a háborúba történt belépéssel minden más fémre szükség volt, de aranyra nem. A bányászokat elvitték más bányákba. Oatman szerencsés volt, mert a 66-os út nagy forgalma Kingman és Needles között biztosította számára a túlélést. Ám ez az előny rövidéletűnek bizonyult, mert az I-40-es Kingman és Needles közötti új szakaszának megépülése után Oatman megkapta a kegyelemdöfést és a 60-as évekre teljesen kihalttá vált. A 66-os út reneszánsza és a világméretű érdeklődés, nomeg a közeli nevadai Laughlin kaszinói újra életet hoztak a város életébe. Felújítási munkák sorát végezték el a városban és az aranybánya is újra aktív. Az oatman-i szamarak nem őshonosak itt. Tekintettel a felmenőikre, a valamikori és anno a földmérők által idehozott majd szélnek eresztett teherhordó szamarak leszármazottai szabadon járkálhatnak a városban és minisztériumi védelem alatt állnak. Érdeklődésemre elmondták, hogy általában szelídek, de azért legyünk velük óvatosak, mert ezek visszavadult szamarak. A városban kapnak kaját, de ha plusszban kedveskedni akarsz nekik, akkor vigyél Magaddal almát, sárgarépát stb., de csak kb. ilyesmit, mert mással nem szabad etetni őket. 🙂
Credit: Flag Free Gifs-Animations-Clipart

 
 

←←Nyitóoldal

Ash Fork/Seligman, AZ

←←Nyitóoldal


 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Song: Stay Just a Little Bit Longer (1977)/Jackson Browne
DISCLAIMER: THE SONG USED IN THIS VIDEO BELONGS TO THE RESPECTFUL OWNERS. NO COPYRIGHT INFRINGEMENT INTENDED


img_arizonaflagÁtértünk a havasupai (kékeszöld víz) indiánok földjére és letérünk az I-40-esről az öreg 66-osra. Hihetetlen, de 1600 m magasan vagyunk a Préri végtelen fensíkján. A Yavapai megyei Seligman volt a 66-os road show-nk egyik legmulatságosabb helyszíne. A városka inkább falu, alig 500 lakosú. Nevét a Seligman testvérek tiszteletére kapta, akik anno segítettek finanszírozni a dél felé haladó vasútépítést. Hiába, a Vadnyugaton minden a vasúttal kezdődött. A 70-es években kiiktatott 66-os út és a Santa Fe vasút itteni szakaszának megszűnése csapásként érte a városkát, de lakói elszántan próbálják életben tartani. Mintha visszalépnénk az időben. Seligman, az egykor virágzó vasútmenti város és környéke ma a hatalmas marhafarmok, kamionsofőrök és a 66-os út országúti építészete letűnt ikonjainak keveréke. Amúgy a 66-osban az is érdekes, hogyha találkozol hasonló roadsider-rel, mint Te, akkor rögtön van közös téma. Az első kérdés a szokásos “Honnan jöttél?”, majd a következő általában a “Keletről Nyugatra vagy Nyugatról Keletre?”. Olyan mintha régről ismernétek egymást. Utunk során találkoztunk 4 ausztrál utazóval, akik egy motorral és egy autóval rótták a 66-ost váltogatva egymást a járművekben. Hol előttünk jártak, hol mögöttünk valahol, de egy töltőnél vagy egy shopban összesen 3-szor futottunk össze velük. Kiderült, hogy nekik is problémás néha megmaradni a 66-os úton a sok mellékág és a pontatlan térképjelölések ill. táblák miatt. Seligmanban ellátogattunk a Delgadillo Route 66 Shop and Visitor’s Centert-be és mellette az udvaron felhalmozott hihetelen mennyiségű emléktárgyat és szó szerint, limlom-gyűjteményt is megnéztük. Őrült próbababák, feldíszített régi autók és karácsonyfa, a rock hőskorát idéző korabeli zenegépek stb. A régi benzinkút egészen 1985-ig működött. Itt kezdődik a Route 66 leghosszabb, megszakítás nélküli, kb. 260 km-es szakasza. A helyi Roadkill Cafe -ban elkölthetsz egy szarvassült fogást is. Motto: “You Kill It, We Grill It”.
Flag Credit: Free Gifs-Animations-Clipart
 

 
 

←←Nyitóoldal

Petrified Forest Nat. Park/Painted Desert, AZ

←←Nyitóoldal


 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Song: A Horse with No Name (1971)/America
DISCLAIMER: THE SONG USED IN THIS VIDEO BELONGS TO THE RESPECTFUL OWNERS. NO COPYRIGHT INFRINGEMENT INTENDED



img_arizonaflagArizona – State Motto: Ditat Deus – (God Enriches -Isten gazdaggá tesz)
Átértünk Arizonába a navahók és hopik földjére. Tucatnyi kisváros, benzinkúttal, kajázóval és 1-2 motellel, valamint szellemvárosok sora. Itt még sivatagosabb a sivatag 🙂 , a 66-os út legöregebb részeinek burkolata igencsak megkopott. Ajánlatosabb az I-40-esen autózni. A Magyarországnál több mint 3x nagyobb területű Arizona lakossága közel 6,7 millió. A déli területeken a nyár szélsőségesen forró, a tél igen enyhe. Az északi területek pl. Flagstaff, hegyvidékes, erdős, így itt az éghajlat is hűvösebb. Legalább 5 féle ekoszisztémát találunk itt és Arizóna az egyetlen állam, melyben az ország 4 sivatagának mindegyikéből megtalálható egy darab. CLICK ECOSYSTEMS OF ARIZONA Ezen az oldalon a hófödte csúcsoktól kezdve fenyveseken át a sivatagig fantasztikus képeket láthatsz. Az Államokban Arizona rendelkezik a legtöbb mesével és legendával, melyek a Vadnyugat elveszett vagy elrejtett kincseiről, betyárok és törvényen kívüliek zsákmányairól, stiklieiről szólnak… és arról is, hogy az elkövetkezendő években se add fel a reményt, hogy megtalálod őket, mert a kincsek bizony, azok ott vannak. 🙂 Gallup-ban éjszakáztunk és másnap az első állomásunk a Painted Desert (Festett Sivatag) és a Megkövült Erdő volt. A Petrified Forest Nemzeti Park az egyetlen az USA számos nemzeti parkja között, amely a 66-os út mentén található. A Painted Desert a Colorado-fennsíkon, 160 mérföld (260 km) hosszan, a navahók földjén található. Kiterjedése kb. 1 magyarországnyi. Kiépített út vezet be a sivatagba. A lápkövek piros, narancs, rózsaszín, kék és zöld árnyalatainak fantasztikus kavalkádját a vas, a mangán és az alumínium okozza. Itt egykor toboztermő fák éltek. Ezek megkövült maradványai ott vannak a kövekben bezáródva. A látvány lenyűgöző, jelentéktelen kis porszemnek érzed magad, mely érzést csak fokozta, hogy csupán néhányan voltunk a sétaúton. A Megkövült Erdő Nemzeti Park észak-kelet Arizónában, Navaho és Apache megyékben található. Északi része benyúlik a Festett Sivatag területére. A leginkább látogatott rész, 42 km hosszban, Holbrooktól keletre a 66-os út melett van. A park területe 600 km2 és nevét az itt található kb. 225 millió éves, fosszilis famaradványoktól kapta. A közel 400 féle növény nagy része félsivatagi cserje és nagy csomókban évelő fű. A talaj erősen erodált, színes és terméketlen. A látogatók száma évente kb. 800.000. Kitűnő bevezető úton érheted el a színpompás természeti csodát, melyet már 1906-ban védetté nyilvánítottak. Az átlagos tengerszint feletti magasság 1600 m. Kontinentális lévén az éghajlat szélsőséges. A nyári csúcshőmérséklet eléri a 38 °C-ot, a téli gyakran fagypont alatt van. A park élővilága meglehetősen gazdag: kecske, puma, amerikai egér, prérifarkas, villásszarvú antilop, kígyók, hüllők, kétéltűek, 200 féle helyi ill. vándorló madárfaj. A park fele vad terület, gyéren látogatott. Mondjuk a terepviszonyok is elég kemények. A legkorábbi ember által épített, először veremlakások majd a föld feletti ún. pueblók 8000 évesek. Később, a megváltozott klíma miatt elhagyták az emberek a területet. A vasút érkezésével és az útépítések során nagy mennyiségben hordták el a fosszilis famaradványokat. Ma tiltott a megkövült maradványok kivitele a parkból. Számos, az 50-60-as évek látogatói által hazavitt fosszíliát hoznak vissza vagy levéllel kísérve csomagban visszaküldenek. A bűnbánó levelek gyakran szólnak a fosszíliák átkáról ti., hogy az eltulajdonítót az évtizedek folyamán betegség, szerencsétlenség és mindenféle rossz érte. Flag Credit: Free Gifs-Animations-Clipart

 
 

←←Nyitóoldal

Oklahoma City/Hydro/Clinton/Elk City, OK

←←Nyitóoldal


 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
“Bevettük a nyelvünkbe a szót, Prairie, mert amikor mi vademberként először értünk ide erre a földre (Midwest (én)) és megláttuk eme hatalmas, természetes, hosszúfüvű réteket, – a látvány ismeretlen volt számunkra, mert addig komor erdőkben éltünk – nem tudtuk hogyan nevezzük el, ezért a már használatos francia kifejezéssel illettük.” Theodor Roosevelt

A nevezetes 1889-es földfoglaláskor kb. 10.000 telepes kapott földet a mostani Oklahoma City területén, mely akkor még részben indián terület volt. A foglalás inkább futás volt, mert érkezési sorrend alapján kerültek tulajdonba a földek. Az ún. Öt Civilizált Törzs (cseroki, csikaszó, csaktó, krík, szeminol) tagjai a mai napig itt élnek Oklahomában. A Land Rush történetét az 1992-es Túl az Óperencián c. film mutatja be érzékletesen. Oklahoma City-ben pedig egy csodálatos emlékpark található 111 m hosszon, 47 db bronzszoborral. A délelőtt nagy részét az Oklahoma Centennial Land Run Monument parkban töltöttük. A következő állomásunk a kb. 10.000 lakossal bíró Clinton városka, melynek története 1899-ben kezdődött, amikor J.L. Avant és E.E. Blake egy vasúti tehervagon tetején állva kémlelték a termékeny Washita River Valley-t. “Ez az a hely, ahol várost kell építeni.” – állapították meg. Azonban a terület akkor az indiánoké volt és a szövetségi kormány vonatkozó törvénye szerint egy indián max. 80 acre (32,3 hektár) nagyságú földet adhatott el, azt is csak kongresszusi jóváhagyással. Avant és Blake, hogy kicsit megkerüljék a kikötést, 4 indiántól vásároltak 320 acre (1,3 km2) földterületet. Így indult Washita Junction város építése.

A Washitai Csata emlékműve Elk City-nél, OK
A Washitai Csata emlékműve Elk City-nél, OK

Egy közeli nevezetes hely pedig, az ellentmondásos Washitai Csata (1868) helyszíne Elk City-től kb. 80 km-re északra található. Itt vívta a végzetes csatát Kormos Üst (Black Kettle), prominens cheyenne főnök Custer alezredes 7. lovasezrede ellen. A várost később Irwin Clinton bíró emlékére átkeresztelték Clintonra. A Frisco Railroad vasút megérkezésével Clinton fontos szállítási ponttá vált. A 66-os út tovább segítette a város fejlődését és az 1942-ben létesített haditengerészeti légibázis megépítését követően 7000-re nőtt a lakosság száma. Clinton mostani legnagyobb atrakciója természetesen az első, álami alapítású Route 66 Museum (1995). Oklahoma az olaj állama, Elk City alatt pedig, az olajon kívül egy hatalmas földgázmező is található, az Anadarko-medence. Ez biztos megélhetést ad a városnak. Az olajbomba a 80-as években robbant. Ezért, sok más várossal ellentétben pl. Elk City-t nem rázta meg annyira a 66-os út kiiktatása, mint államközi út. Több ezer olajmunkás jött a városba és a férfiak/nők aránya 20:1 lett, hasonlóan az öreg vadnyugati időkhöz, amikor szintén alacsony volt még a nők aránya a közösségekben. Ahogy haladunk nyugat felé, egyre nő a tengerszint feletti magasság. Itt már közel 600 m és érkezésünkkor kellemes meleg fogadott minket. A Prérin vagyunk… Flag Credit: Free Gifs-Animations-Clipart
 

 
 

 

←←Nyitóoldal

Kirkwood/Cuba, MO

←←Nyitóoldal


 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Songs: Get your Kicks on Route 66 (orig. 1946)/Mulheres Gaitistas guitar-Natasha Seara blues harmonica, Missouri River Song (1979)/Bill Staines
DISCLAIMER: THE SONGS USED IN THIS VIDEO BELONGS TO THE RESPECTFUL OWNERS. NO COPYRIGHT INFRINGEMENT INTENDED

 


Az 1853-ban alapított, 27,5 ezres lélekszámú Kirkwood egyike volt az első, a Mississippitől nyugatra eső, fejlődésnek indult városoknak. Ezt főként a Pacific Railroad-nak köszönhette, melyet James P. Kirkwood, egy skót származású mérnök építtetett és vitt keresztül a városon. A nagyon szép, eredeti állapotában megőrzött vasútállomás épületében múzeum is van. Az antik bútorzatú váróban ill. irodában találkoztunk két idős vasutassal is, akik úgy tettek mintha buzgó munkában lennének. Baromi büszkén üldögéltek a régi időkből megőrzött, korabeli írósztalaik mögött, de mire befutott az AMTRAK River Runner szerelvénye, addigra a peronon voltak és segítettek a leszállóknak. Reggel és este jön 1-1 AMTRAK-vonat, kb. ennyi egy középnyugati kisváros AMTRAK-forgalma. Ezzel ellentétban a vasúti teherforgalom jelentős. Az éppen érkező River Runner vonatról azért elég sokan szálltak le. Gondolom, mivel ez a viszonylat két nagyváros, St. Louis/MO és Kansas City/MO között közlekedik. Felszálló nem nagyon volt. Kirkwood történetét egy 2008 február 7-ei sötét esemény árnyékolja be. Az éppen ülésező városi tanács (City Counsil) 4 tagját lőtte le Charles Lee “Cookie” Thornton, a város akkor 52 éves afroamerikai polgára. Évek óta tartó, gazdasági, vállalkozói vitája volt a városvezetéssel. Azon a napon, először a City Hall épülete előtti út túloldalán posztoló rendőrt szedte le, akitől elvette Smith & Wesson 29-es, .44-es kaliberű Magnum revolverét. Halála előtt a rendőrnek még sikerült riasztani a helyi örsöt. Thorntonnak magának, szintén volt egy Magnum .40-ese. Behatolva a városházára, további 2 tanácstagot is megsebesített, akik közül az egyik még aznap belehalt sérülésébe. A kiérkező rendőrök végül lelőtték Thorntont. A Meramec Caverns, Stanton egy 7,4 km hosszú barlangrendszer Stanton közelében. A legenda szerint az 1870-es években Jesse James (foglalkozása cowboy, majd vadnyugati bandita) bújkált itt. 🙂 Elhagyva Eurekát és Stanton-t megérkeztünk a Crawford megyei Cuba-ba, az aznapi szálláshelyünkre, mely a Super 8 motelben volt. A Cuba nevet, utalva Cuba szigetére, a város lakói adták 1857-ben, hogy kifejezésre jutassák szolidaritásukat a spanyol elnyomás alatt lévő ország iránt. 1895-től 1920-ig a terület híres volt az almájáról és a hordókészítésről. Almaipar már nincs, de a hordógyártás még tart. Manapság a pár 1000 lakosú piciny városka, Cuba Mural City a szabadtéri történelmi (Civil War) és helyi témájú falfestményeiről nevezetes. A festmények között megtalálhatók a 66-os út “Golden Age” roadsider hangulatát idéző képek is. A Viva Cuba Project keretében Michelle Loughery, egy kanadai falfestő segített a munkákban. A 12 nagyméretű “freskó” közül 2 kép az ő alkotása. Betértünk a The Fourway66 nevű kajázóba, melynek fiatal tulajdonosa, egyben szakácsa is, felújította a lepukkant, régi benzinkút épületét és helyi emlétárgyakkal, régi bútorokkal kajázót nyitott benne. Cuba egyike volt azoknak a kisvárosoknak, ahol szinte zavarbaejtően kedvesen fogadtak bennünket… még kaját is kaptunk ajándékba. Flag Credit: Free Gifs-Animations-Clipart

 
 

←←Nyitóoldal